Fogyasztóvédelmi blog

Blogéria büszke tagja :)

2006. június 18., vasárnap
Vérnyomáscsökkentő
 

A héten csütörtökön felhívtam a háziorvosi rendelőt és időpontot kértem. Az asszisztensnő mondta, hogy másnap, azaz pénteken menjek be délután fél háromra. Mondtam, nem biztos, hogy odaérek, mivel dolgom van. Jó lesz az is, ha hétfőre kapok időpontot.  "Mi a baj?" "Fogytán a gyógyszerem, ami egyébként sem sokat használ, ha beszedem, akkor rövid időre lecsökkenti a vérnyomásom, utána megint felmegy és általában 170 feletti vérnyomással sétafikálok." "Háromra ide tud érni?" "Nem biztos, de elképzelhető." "Akkor nem adok időponotot, jöjjön be három órára, és majd két beteg között behívom."

Háromnegyed három körül beértem a váróterembe. Három előtt 10 perccel kijött az asszisztensnő, elrendezte néhány beteg dolgát, a végén odamentem, jelezve, hogy megérkeztem. Mondta erre, hogy nem tud behívni. "Mégis, mikor mehetek be?"- kérdeztem. "Majd ha az itt ülők elfogytak" - intett a váróteremben ülő betegek felé. " "Nem érek rá itt ücsörögni. Ha nem tud behívni, akkor egy időpontot kérek a jövő hétre. Telefonon is azt kértem. Azért találták ki a telefonos időpontegyeztetést, hogy ne kelljen itt órákat váriuk a betegeknek."  - mondtam. "Kedd féltízre, vagy szerda délutánra tudok adni időpontot. De ha lesz sürgősebb eset, akkor is várnia kell." "Legyen kedd. Ha majd az intenzívre kerülök, remélem, ott azért kezelni fognak" - mondtam a becsapódás miatt keserűen.

http://alljasarkadra.freeblog.hu/

Mosoda-marketing
 

Néhány hete fekete szoknyámat bevittem a város egyik mosodájába, mert már kissé megviselt volt. A pult mögött álló idősebb nőnek átadva megkérdeztem, mikorra tudnák kimosni-kivasalni. Nézegette a szoknyát, a kezelésére utaló címke után kutatva. Meg is találta, és értetlenül kérdezte: "Ez nem is tisztítható vegyszeresen. Miért nem tetszik kimosni otthon?" "Azért, mert szeretek önöknek fizetni." - válaszoltam.



2006. május 18., csütörtök
 

John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot összefoglaló történelmi nyilatkozatot. Ennek a nyilatkozatnak köszönhetően került nemzetközileg elismerésre a kormányok és az Egyesült Nemzetek Szervezete által az a tény, hogy minden állampolgár fogyasztóként alapvető jogokkal rendelkezik. Az évek folyamán ezeknek a jogoknak száma nyolcra szaporodott, alapját képezve a Fogyasztóvédelmi Világszervezet, valamint Magyarországon az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkájának.


Fogyasztó Védelmi Világnap Március 15.

A fogyasztóvédelmi jogok a következők:

Az alapvető szükségletek kielégítéséhez való jog.

A veszélyes termékek és eljárások ellen való tiltakozás joga.

A megfontolt választáshoz szükséges tények ismeretének joga.

A különféle termékek és szolgáltatások közötti választás joga.

A kormány irányelveinek meghatározásába és a végrehajtásba való beleszólás joga.
A jogos panaszok tisztességes rendezéséhez való jog.

A tájékozott és tudatos fogyasztóvá váláshoz szükséges ismeretek és tudás elsajátításához való jog.

Jog az egészséges és elviselhető környezetben való élethez."

www.telkes.net

 



2005. június 17., péntek
 

Az áram kikapcsolása elmaradt

 

Dr. Telkes József esetéről jutott eszembe:
2005. április 18-án éppen Jóskával  beszéltem Skype-on egy rendszerterv kapcsán, amikor kopogtattak, és a postás egy levelet adott át. Az E.ON (Észak-dunántúli Áramszolgálató) fizetési felszólítása volt, csekk melléklettel, amire április 15-ét írtak, feltehetőleg fizetési határidőként.  

A felszólításból az derült ki, hogy egy 4220 Ft-os számlát nem fizettem ki,  aminek a határideje 2003.08.24-e volt, és most kamatokkal együtt 5055 Ft-ot kell fizetnem, különben kikapcsolják az áramot!  A szolgáltatás helyreállításának feltétele a teljes hátralék visszafizetése annak kamataival, a behajtás és a ki- és visszakapcsolás költségeinek rendezésével, tudtam meg a levélből.

A tudakozótól megkérdeztem az E.ON győri központjának a telefonszámát. Azonnal hívtam a számot, ott megadtak egy másikat, egy zöld számot, amin nyomban megkérdeztem, miért ennyi idő után jut eszükbe, hogy két éve nem fizettem ki egy számlát. OTP átutalással fiztek évek óta, és nem értettem, hogy maradhatott el a számla kifizetése. Azzal magyarázták, hogy valószínűleg nem volt a számlán fedezet. Mondtam, hogy nem értem, ez hogyan lehetett, hiszen utána is minden számlát kifizetett az OTP, és nem értettem, hogy ha később jött pénz a számlára, miért nem történt meg a kifizetés. Az ügyintező nem volt túl megértő, én pedig elveszítve türelmemet, letettem a telefont.

Elővettem a régi számlákat, igyekeztem megérteni, mi történhetett. Felhívtam ismét a zöld számot, akkor már egy másik ügyintéző jelentkezett. Elmondtam neki, hogy a csekken 15-i dátum van, a felszólítást pedig 18-án kaptam meg, hogy várhatják el, hogy határidőre tudok fizetni, ráadásul csekkel, amikor OTP számláról intézek mindent?
Arra a kérdésemre, hogy miért most jut eszükbe a számla ellenértékét kérni, azt a választ kaptam, hogy eddig a 2500 Ft alatti elmaradt befizesétekre nem küldtek ki fizetési felszólítást. Kértem, hogy ne kapcsoltassák ki az áramot.

Ez az ügyintéző megértette problémámat és az egész helyzetet. Felajánlotta, hogy másnap is befizethetem a csekket. Megegyeztünk abban is, hogy ha máskor észreveszem, hogy egy számla ellenértékét az OTP nem tudta átutalni fedezethiány miatt, akkor hívjam fel őket a zöld számon, és akkor újra indítják a fizetési kérést, így az OTP ki tudja fizetni, ha már van pénz a számlán.

A jól végződött tárgyalás örömére még aznap befizettem a csekken a pénzt, hogy minél hamarabb letudjam.

A nagy cégek rendszereit is emberek tervezik, de szerencsére emberek hajtják végre, akik adott esetben a rendszer hibáját kompenzálhatják...

Aaron Copland:

(15a) Fanfare for the common man Seq by Michael Barrett

 



 
"MA MEGINT BELESZALADTAM A MATÁV-BA"
 
Sziasztok,
ma megint beleszaladtam a MATÁV-ba.
TEGNAP jön egy levél, hogy számlatartozás. Ma reggel már nem tudom használni a telefont, kimenő hivások letiltva!
Hivom ügyfékszolgálat, mondom mi van.
Kérdezem, mikor adták fel a levelet, amit tegnap kaptam meg. Válasz: június 9-én
Kérdezem: hogy van ez a letiltósdi, ami jelen esetben FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL TÖRTÉNT.
(Igyekeztem elmagyarázni, hogy a tankönyvek szerint az üzenet küldője a felelős azért, hogy dőben és érthetően kommunikáljon.).
Kérdezem,. hogy adják fel a számlát, ajánlottan?
A válasz nem + közli, hogy az ügyfél dolga, hogy figyelje, megjött-e a számla. (?)
Ez volt az első értesités, ma inditották volna el a másodikat! (Tengap kaptam meg az elsőt ugye.)
Kérdezem, mit lehet tenni, ha csekken ma befizettem az állitólag elmaradt számlaösszeget?
Azt mondja, a postán feladott csekk 7-10 nap alatt ér oda!!!
Azt mondja 72 órán belül visszakapcsolják, ha BEMEGYEK és bemutatom a csekket.
Kérdezem, mi tart ilyen sokáig. Válasz: "ilyen a rendszer".
Mondom a rendszert nem emberek porgramozzák. Nem érti.
Menjek be, stb. Nagy nehezen kiderül, hogy faxolhatok is. (80/443-323)
Kérdezem, hogy megkaphataom-e ezt a beszélgetést, amit ugye rögzitenek?
Megkérdezi a csoportvezetőt. Válasz: Menjek be MATÁV pontba, vagy "kérelmezzem" (SIC) levélben.
Kéem, emailenlehet-e kommunikálni a MATÁVVAL.
Válasz: megkérdezem a csoportvezetőt.
Csooportvezető: megengedi, hogy kisasszony megadja az email címet: 1212@t-com.hu*
Ha Kérelmezem, BEMEHETEK ÉS MEGHALLGATHATOM a beszéhetés felvételét, elvini nem lehet!
Számitógépen lehet (hang file, vagy szöüveges átirat.) Válasz: nem.
...
Nem kellene forszorizni mégis ezt az érdekvédelmet?
Mi a szakvéleményetek?
Üdv és kellemes hétvégét Nektek!
Jóska
* Nyilván titkos, ne adjátok tovább :)

Dr. Telkes József
www.telkes.net
+36 1 457 0903
+36 30 222 7003
Skype: telkes

2005. június 7., kedd
 

BAR-megbélyegzettek

http://bar.ultraweb.hu/



2005. június 6., hétfő
 

2005. május 31-én a Pauler utcai OTP fiókban jártam. Szerettem volna megtudni a saját számlaszámomat és titkos kódomat, mivel ezeket az adatokat nem hoztam magammal, és pénzt szerettem volna átutalni vagy feladni az Artisjus számlájára. Két sorszámot húztam tehát. A folyószámla ügyintézésnél kerültem hamarabb sorra. Az ügyinzéző egy feketehajú, bájos arcú assszony volt nagy fekete szemekkel. Átadtam a kártyámat, és már meg is mondta a számlaszámomat, amit ezúttal felírtam a füzetembe. Aztán segített megváltoztatni a titkos kódomat, és azt is felírtam. Meglátta a kezemben a másik sorszámos cetlit meg a pénzt, és mondta, hogy nem kell másik ablakhoz mennem, ő azt is elintézi. Választhattam: adok pénzt és befizeti az általam megadott számlaszámra, vagy befizetem a saját számlámra és onnan utalja. A gyorsabbik megoldást választottam, átadtam az átutalni kívánt összeget.

Az ügyintézés gyorsasága, szolgálatkészsége, rugalmassága kellemes élmény volt számomra.

 



2005. május 27., péntek
 
Tönkretette egy fiatalember életét a tanúskodás.
Egy emberölési ügyben különösen védett tanúként tett vallomást, azt ígérték neki a hatóságok, senki sem tudhatja meg, hogy ő árulta el, ki a gyilkos. Ennek ellenére a vádlottak ismerősei mégis megtudták, hogy ő volt az informátor. A férfi és ügyvédje szerint a bíróság hibázott az ügyben, mert olyan adatokat adtak ki az eljárás során, ami lehetővé tette a titkos tanú beazonosítását. Amióta kiderült, hogy ő vallott, folyamatosan menekül, munkahelyét és otthonát el kellett hagynia, családja is szétesett.


2005. április 29., péntek
 

Tégy magadért valamit!

Networking Online szolgáltatások!!!

Az elmúlt hónapokban szisztematikusan kerestem, és meg is találtam azokat az eszközöket, amelyek a nemzetközi "networkingben" jól használhatóak. Ezek közül ez a legjobb, magasan, és még beszél is magyarul!! (Továbbiak: www.startnap.hu/networking)

Akinek fontos, hogy új kapcsolatokat teremtsen (pl. állást keres, értékesítö, hálózatot építstb.) annak jó szívvel ajánlom,

Nézd meg mit tud, érdemes!

Jobb oldalt fent egy ügyes kis flash mindent elmagyaráz.

A program "DTJ-minösítése": 5/5/9

Ha bármi kérdésed lenne, irj, szivesen segitek, ha kell, bár a program annyira "adja magát", hogy erre szerintem nem lesz szükség. (Skype: telkes)